Írd be mit keresel és üss egy entert

A tizedik workshop során szerzett új ismeretek bemutatása

A tizedik nemzetközi műhelymunka továbbra is a jógyakorlatok feltárására vonatkozott. A megjelent nemzetközi partnerek sok fontos megállapítást tettek. A Dads Unlimited projekt kapcsán kitűnt például, hogy a szervezet nagyon erős helyi kapcsolatokkal rendelkezik mind állami mind önkormányzati mind egyéb helyi szervezetekkel. Minden kapcsolatról látszik, miért fontos, miért segíti a klienseket és ez remek ajánlólevél. Például már a honlap alapján is egyértelmű, hogy minőségi jogi- és pénzügyi segítséget nyújtanak. Azt is megállapítottuk a rendelkezésre álló információk alapján, hogy a szervezet önkormányzati támogatásból használ közösségi helyszíneket és a rendőrség is támogatja őket, mert működésük csökkenti a családon belüli konfliktusok rendőri intézkedéseinek számát. Pozitív tapasztalat, hogy a különböző szektorok képesek együttműködni, egymást támogatni, ugyanakkor ezek a lehetőségek nem mindenhol adottak. Az is látszik, hogy állami- és önkormányzati szereplőknek megéri támogatást nyújtania ilyen közösségszervező és segítő szervezeteknek.

Nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content